Címünk: 4030 Debrecen, Monostorpályi út. 162.

Vélemények

  • A Hímző Manufaktúrával 2003 óta vagyunk rendszeres munkakapcsoltban. Mindig kedvesen, készséggel, jó ötletekkel próbálták ki és készítették el a bonyolultabb hímzéseket is. A cégre összességében a jó minőség és a határidő pontos betartása, valamint a jó hangulatban végzett munka a jellemző.

    Simonné Anikó


  • 2013 óta vagyok kapcsolatban a céggel, általában nagyobb mennyiségű megrendeléseink vannak, melyek elkészítésének ideje mindig megfelelt elvárásainknak. A munka pontos és precíz volt. Mindig izgalommal várom, hogy milyen lesz az elképzelt munkadarab, és mindig megelégedéssel jövök el a műhelyből. Volt olyan megrendelésünk, mely bonyolult volt, de ismerve a céget nem gondoltam, hogy nem tudják megvalósítani elképzeléseinket. Népviseleti darabokról volt szó, tehát sok benne a bonyolult megoldás.

     

    A tervezővel nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Mindig kikéri a véleményünket, megfelel-e a minta sűrűsége, a minta színe és bármilyen kérdése felmerül, közösen döntünk.
    Mivel népviseletet készíttetünk, ezért az adott eredeti minta alapján dolgoztatunk, de sokszor volt már, hogy a minta túl nagy vagy kicsi volt az anyaghoz képest, ezért nagy segítséget jelentett a szakmai tudása. Nagyon jó, hogy a teljes megvalósítás előtt mintadarabok készülnek. Ezzel a legtöbb problémát ki lehet szűrni.

     

    A hímzőműhely munka körülményei sokkal jobbak lettek, mióta a világos, szép helyre költözött a műhely.
    Konkurens céggel nem dolgoztam még együtt. Nem is kívánok mást keresni, mivel Évike személyében olyan munkatársra találtam, akivel mindent meg tudok és meg lehet beszélni. Precíz, alapos és segítőkész minden alkalommal, ezért jó odavinni megrendeléseket. A fiam által kerültem kapcsolatba a céggel, aki már évekkel előtte is itt dolgoztatott.

    Törökné Csécs Lenke - Főnix néptánc - művészeti vezető


  • Ha jól emlékszem egy közös ismerősünk ajánlása folytán 2012 óta dolgozunk a Hímző Manufaktúra csapatával. Többnyire kis tételes és egyedi mintákat rendelünk, így nagyon fontos számunkra - és ügyfeleink számára is - a tökéletes kivitelezés, illetve az ehhez szükséges rugalmasság, precizitás és gyorsaság, amivel ebben a műhelyben találkozunk. Mindig készségesen segítenek a kívánt minta minél pontosabb elkészítésében, mintadarabokkal, ötleteikkel és javaslataikkal megoldást találunk a bonyolultabban kivitelezhető feladatokra is. A széria elkészítése előtt nagyon hasznos látni ezeket a mintadarabokat élőben, sokat segít a hímzés véglegesítésében.

     

    Véleményünk szerint nagyon kellemes, baráti hangulatú műhely, ha szükséges nagy gyártási kapacitással, ugyanakkor az egyedi megrendelésekre is nagy figyelmet fordítva. Több ügyfelünk jelzett már vissza az ország legkülönbözőbb pontjairól, kiemelve a hímzés minőségét. Csak javasolni tudom az ily módon országosan is elismert csapatot.

    Gonda Zoltán, A Vihar Lovasai


  • A céget 2 évvel ezelőtt ismertem meg. Akkoriban még a hímzés és a szitázás között gondolkoztam, hogy melyiket is vállaszam. Mindkét eljárásnak vannak előnyei is. Mivel számomra a minőségi megjelenés nagyon fontos így a hímzés mellett döntöttem. Kisebb mennyiségű munkákat hozok, de nagy precizitással végzik el azokat. Mindig boldogan jövök a hímzőműhely felé, hiszen olyan érzés mintha barátok közé jönnék, mivel egy fiatalos lendületes csapathoz érkezem.

     

    Közismert, hogy a hímzésnek vannak korlátja, hiszen nem lehet akármilyen kicsi a hímzett szöveg, viszont a logónkban van nagyon apró mértű szöveg. Így kicsit féltem, hogy le kell majd hagyni, de azzal a résszel együtt egész a logónk.

     

    Ezt is kivitelezni tudták és a minőségi romlás sem lett. Persze a próbahímzések által tudták ezt tökéletesíteni, így számomra a leg megbíhatóbb érzés tudni azt, hogy mielőtt a saját termékeinkbe hímeznének kipróbálják és mindent úy tudok alakítani ahogy azt szeretném. Így csak a legjobban kivitelezett minta kerül a pólóinkra, ingjeinkre, ruhazsákjainkra. A jövőben is csak velük szeretnék dolgozni, hiszen egy nagyon jó ismeretség, jó munkaviszony alakult ki.

    Wishy Washy Mosoda


  • Magát a céget egy kedves ismerősöm ajánlotta aki rendszeresen megvan elégedve a himző manufaktúra munkájával. Én ezután kerestem fel Őket hogy tudnak-e foglalkozni pólók, pullóverek, sapkák egyedi hímzésével, bízva a hosszú távú munkakapcsolatban!

     

    Telik az idő, mert már harmadik éve csak a hímzőmanufaktúra készíti az általam hozott ruhaanyagok hímzését! Több darabos megrendeléseim szoktam lenni, melyek rövid határidőn belül el is készülnek!
    Jó érzéssel tölt el amikor a műhely felé veszem az irányt, ami előzetes egyeztetés után történik, mivel közlik velem a jó hírt hogy kész a munka! Ezt a jó érzést tovább is tudom adni az ügyfeleim felé akik kérték a megrendelt munkát. A jó érzés kölcsönös, jó látni amikor a kész árut a kezükbe adom, úgy ahogy Ők kérték!

     

    Többször voltak olyan munkák amiről azt gondoltam hogy egyszerű, akkor közölték velem hogy "lehet" nem tudják megoldani. Na ez a múlt, mert nincs olyan hogy lehetetlen csak tehetetlen! Eddig mindig, mindent sikerült megoldani és meglepődve vehettem át a kész árut!

     

    Tanácsot általában minden munka előtt szoktam kérni hogy erősítsenek meg arról hogy jó gondolatmenet szerint kérem-e a hímzést. A segítőkészségükben maximálisan megbízok, mivel amit tanácsolni szoktak a kész termékeken tökéletesen jelenik meg! Kiemelkedik a munkájuk iránti szeretet és precizitás! Kedves, segítőkész csapatmunka által gyártott termékeket készítenek!

     

    A cég erőssége a magabiztosságukban rejlik! A döntés amiért visszajárok a Hímző Manufaktúra műhelyébe egyszerű, a munkát mindíg a megbeszéltek szerint hajtják végre, korrekt áron, profi gépekkel!

    Lovas Lajos, Horse Baits


  • Mivel műkorcsolyásoknak varrok verseny rúhákat, így mindig egyedi darabokkal keresem meg a Hímző manufaktúrát. Mint tudjuk a produkció fontos része a megjelenés, így a magas precizitás elengedhetetlen számomra.

     

    Mivel én varrom a ruhákat így szabványban viszem el a műhelybe, így fontos a gyors munka is, hiszen még nekem is sok munkám van még vele. De mindezeket a hímző Manufaktúrától megkapom. Sokszor nagyon szoros a határidő, de a közös munka minden pillanát élvezem. az egyedi minták, anyagok miatt sok kihívás elé állítottam a céget, de eddig minden munkát kivitelezni tudtak.

     

    A motívumok közös tervezésében is rendkívűl ségítőkészek és kreatívak, mely nagyban segíti az én munkámat is. Nagyon hasznosnak tartoma mintadarabok készítését, a rengeteg mintát megjelenítő mintasálam az én egyedei megrendelőimnek is nagyban segít a döntésben. Mindig nagy örömmel tartok aműhely felé, hiszen nagyon pozitív vevői kapcsolattartás. A munka megbeszélése után mindig marad egy kis idő egy kis személyes beszélgetésre. A magas szintű szakmai tapasztalat mellet, a segíttőkészségük az ami miatt mindig őket választom.

    Bartos Ágnes


Az elsőrangú

hímzés lépései

  • Minta elküldése
    Minta elküldése

    Elképzeléseit e-mailben várjuk, melyhez a hímzendő minta JPG vagy PDF formátumának csatolása szükséges.

  • Árajánlat adása
    Árajánlat adása

    A kapott minta megszerkesztése után határozzuk meg a vállalási árat, (mely egy egyszeri szerkesztési díjat is tartalmaz). Ajánlatunkat 1-2 munkanapon belül e-mailben küldjük önnek.

  • Mintadarab készítése
    Mintadarab készítése

    A tervek alapján mintadarabot készítünk, hogy meggyőződhessen arról, elképzelései valóban megfelelnek-e a valóságnak. Szükség esetén ekkor még van lehetőség korrigálásra.

  • Gyártás és átadás
    Gyártás és átadás

    A gyártás folyamata 5-10 munkanap. Ez az idő függ a rendelési mennyiségtől, a hímzendő felülettől, a minta összetettségétől és nagyságától.

Európai Regionális Fejlesztési Alap